Havi 30 rugóval soványabban – Jobban élünk mint 4 év múlva?

2008.07.04. 09:22 - Mennyi lesz a nyugdíja?

Címkék: kutatás nyugdíj kalkulátor befektetés számítás axa előtakarékosság

Nem kenyerünk a riogatás, így ezt most másra hagyjuk. Alább közzétesszük egy nyugdíj-témájú kutatás legérdekesebb részleteit, amin érdemes lehet még időben elgondolkodnunk.

 

Az AXA csoport nyugdíjazással kapcsolatos, Retirement Scope néven 26 országban elvégzett felmérése szerint a magyar nyugdíjasok mintegy egyharmada havi átlagban 28.400  forinttal kevesebbel kénytelen beérni, mint a megélhetéshez szükségesnek ítélt havi mintegy 100 ezer forint.

Ezzel szemben több európai országban fordított a helyzet: a nyugdíjasok számára folyósított összegekből megtakarításokra is jut. A környező országokban igaz ez a csehekre is, ám a hazai 28 százalékos hiányhoz képest még Szlovákiában és Lengyelországban is kedvezőbb az arány. A hiány ezekben az országokban mindössze a megélhetéshez szükséges összeg 5, illetve 16 százalékát teszi ki.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Retirement Scope hazánkban több ezer megkérdezettet felölelő felmérésből kiderül az is, hogy a magasabb keresetűeknek nyugdíjba vonulásuk idején lényegesen nagyobb hiánnyal kell számolniuk, ha az aktív korukban megszokott életszínvonalat a munkabérüknél jóval alacsonyabb összegű nyugdíjból kell fenntartaniuk.

Emellett érdemes szem előtt tartani, hogy a hölgyeknek komolyabb összeget kell megtakarítaniuk, hisz várhatóan tovább élnek, így hosszabb nyugdíjas időszakra kell felhalmozniuk vagyont.
 
Egy átlagos, 30-40 év közötti, havi 150 ezer forintot költő férfi időskorra szánt megtakarításai jelenlegi szükségleteinek 60 százalékára nyújtanak fedezetet, tehát a hiány 40 százalék. Ezzel szemben egy 300 ezer forintból élő férfi esetében ez az arány megfordul, és a hiány ekkor már közel 60 százalék.

Kíváncsi mennyi lesz az Ön nyugdíja? Nem az átlagok érdeklik, hanem a saját helyzete? Kalkuláljon!
Nyugdíj számító

Mennyi lesz a nyugdíja? Ne a sötétben tapogatózzon!

2008.06.25. 11:05 - Mennyi lesz a nyugdíja?

Címkék: nyugdíj kalkulátor számítás nyugdíjkalkulátor nyugdíjkérdés

Akárhányszor felvetődik a nyugdíjkérdés Magyarországon, a legtöbbször csupán a negatív dolgok kerülnek előtérbe, nevezetesen hogy alig készül valaki tudatosan a nyugdíjas éveire, és a legtöbben a lehetőségekkel sincsenek tisztában.

Ahelyett azonban, hogy az átlagember magát kezdené okolni, mennyire felelőtlenül is viselkedik, nem árt, ha kicsit a dolgok mögé nézünk és feltesszük a kiinduló kérdést: „mekkora nyugdíjért hajtunk jelenleg”. A problémák már itt kezdődnek, amíg ugyanis nem tudja valaki, hogy mekkora nyugdíjra számíthat jelenlegi befizetései mellett, addig elég nehéz tudatosan készülni és felmérni, hogy egyáltalán van-e ok az aggodalomra.

Sajnos Magyarországon a nyugdíjkérdést a legtöbben pánikkeltési céllal dobják fel, majd ezt az érzést meglovagolva igyekeznek bármilyen pénzügyi terméket rásózni az emberekre. A kiinduló kérdés elől azonban minden közvetítő kitér, annak meghatározása ugyanis, hogy mekkora nyugdíjra számíthat valaki, egyáltalán nem egyszerű. (Enélkül viszont minden szerencsétlenül felültetett ügyfél vakon száguldhat a „Sanghaj Expresszel”.)

Ennek egyáltalán nem kellene így lennie, az összetett számítást ugyanis néhány alapadat megadásával bárki elvégezheti egyetlen perc alatt (www.nyugdijpercek.hu), miután pedig sikerült megtudni az eddig homály fedte számot, hogy mekkora is lenne a nyugdíj abban az esetben, ha nem teszünk további lépéseket, akkor el lehet dönteni, hogy érdemes cselekedni vagy sem.

Lehet itt mindenféle elborzasztó hazai kutatási eredményeket hangoztatni (Volksbank-MKIK):

- a megkérdezettek 30%-a sehogy sem készül a nyugdíjas éveire,
- 30% azt tervezi, hogy nyugdíj mellett is dolgozni fog a könnyebb megélhetésért,
- és csupán 39% ismeri helyesen a nyugdíjkorhatárt.

Mielőtt azonban ostoroznánk az utca emberét lássuk be végre, hogy a felkészülés alapja mindenképp egy korrekt nyugdíjkalkuláció kell, hogy legyen! Ha végre már nem a sötétben tapogatózik valaki, akkor remélhetőleg azt is fel tudja mérni, hogy szüksége van-e tanácsadó segítségére...

Számítsa ki, mennyi lesz a nyugdíja!

süti beállítások módosítása